Drágul a szemétszállítás
És természetesen az összes többi szolgáltatás, amelyet a Polaris Holding kft. a várossal megkötött koncessziós szerződés alapján végez. A most elkészült, és a határozattervezet megszavazása előtt mától kötelezően közvitára bocsátott dokumentum szerint várhatóan szeptembertől a Polaris két év, 2010 és 2011 hivatalos inflációs rátájával emeli a lakossági hulladékgyűjtés, szállítás, tárolási költség árát. Egyébként könnyen lehet, hogy a Polaris visszamenőleg is számláz, de erről nem szól a határozattervezet, majd kiderül a plénumban.
A Statisztikai Hivatal adatai alapján 2009 december-2010 december között az infláció 6,43% volt, 2010 december-2011 december között pedig 4,23%. Ezt csapják most majd hozzá a régi árhoz, így a lakossági szemétszállítás 2,98 lej/fő/hónap+ÁFA lesz, míg a tárolás 0,54 euró/fő/hónap+ÁFA. Mivel a lakossági szemetet mérés nélkül viszik el, a tárolási költséget átalányban számolták ki, mert a statisztikák szerint egy lakós napi 0,8 kg hulladékot „termel”. Ez így nyilvánvalóan távol áll a valóságtól, a tapasztalatok szerint a lakosság zöme ennél sokkal kevesebb szemetet dob naponta a vödörbe.
Cégek számára a hulladékszállítás 55,02 lej/köbméter+ÁFA lesz, a tárolási költség pedig 9,95 euró/köbméter+ÁFA.
A Polaris 4,23 százalékkal drágítja a város tisztántartására kötött szerződések árát, kezdve az utcasepréstől a szemetes kukák kiüresítésén át a hóeltakarításig.
A koncessziós szerződés szerint a szolgáltatónak joga van az előző évi inflációhoz igazítani tarifáit.
Irházi János
A rovatból ajánljuk:
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán. Az új elöljáró szerint a sok választási kudarc után végre úgy érzik a helyi magyarok, hogy meglett az eredménye a szavazatuknak, és ez még nagyobb összefogásra sarkallhatja őket.
Több mit 230 millió lej vissza nem térítendő támogatást nyert Arad a távfűtési hálózat felújítására
30 évvel meghosszabbítják a rendszer élettartamát.
Több munkaerőt és turistát, kevesebb várakozást remélnek a határ két oldalán a schengeni csatlakozástól [AUDIO]
Mindenki fellélegezve fogadta az EU döntését.
A forradalom kitörésének 35. évfordulójára emlékezünk
December 21–23. között több helyszínen is megemlékeznek Aradon. Hétfőn Tóth Sándor kopjafájánál tartanak koszorúzást.
Konzuli fogadónapot tartanak februárban Aradon
Átvesznek egyszerűsített honosítási eljárásban kérelmezett dossziékat, beadhatók magyarútlevél-igénylések, a köldökzsinór-program igénylése, illetve egyéb bejelentések.