Az agrárminiszter szerint már utalják az aszály utáni kártérítéseket

Voltak kukoricaföldek, amelyeken 80 százalékos kár keletkezett | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Voltak kukoricaföldek, amelyeken 80 százalékos kár keletkezett | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Elkezdték utalni a gazdáknak az aszálykárenyhítő juttatásokat – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy az aszálykárt szenvedett gazdák hektáronként 1000 lej kárpótlásban részesülnek. „A következő napokban összesen több mint 2 milliárd lej érkezik meg a számlájukra” – fogalmazott Barbu.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusa szerint a Marcel Ciolacu vezette kormány eddig közel 7 milliárd euróval támogatta a romániai mezőgazdasági termelőket, a pénz egy része az állami költségvetésből, a másik része európai alapokból származott. Hozzátette, a PSD kormányprogramja a következő négy évre csaknem 10 milliárd eurót irányoz elő mezőgazdasági beruházásokra és további 2,37 milliárd eurót az öntözőrendszer fejlesztésére.

Agerpres

 

A rovatból ajánljuk:

Románia még mindig a kullogók között áll az EU-ban a minimálbér tekintetében
Még úgyis, hogy az elmúlt tíz évben az nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a minimálbér.
Jó évet zárt a kamara, jövőre cégalapításra hirdet pályázatokat
Fellendülést hozhat a megye gazdaságának a schengeni csatlakozás az intézmény elnöke szerint.
Csökkentette az üzemanyagárakat a Petrom, 7 lej alatt is kapható a normál benzin literje
Egy teli tank benzin 3,5 lejjel kerül levesebbe, mint egy hónapja.
Németpereg, Zimándújfalu és Szentpál is költségvetés-kiigazításban részesült
Magyar vezetésű önkormányzatok, illetve jelentős számú magyar közösség által lakott települések is részesültek a visszaosztásból.
Drágább Aradon bevásárolni, mint Bukarestben
Olyan alapélelmiszerek árait vizsgálták, mint a burgonya, paradicsom, paprika, uborka, tej és tojás.
Összesen 236 alkalmazott elbocsátását jelentette be két Arad megyei cég
Egy autóipari és egy műanyagipari vállalkozás jelentette be a létszámleépítést, 42 alkalmazottnak küldtek már értesítést erről.