Csellel próbálkoznak a hazatérő román vendégmunkások

A kilépő forgalom számára fenntartott sávon haladva próbált bejutni az országba egy román rendszámú mikrobusz sofőrje Nagylakon, abban bízva, hogy elkerüli a közegészségügyi hatóság járványügyi ellenőrzését a határon, ezzel megmenekülve a kötelező karanténtól.

A héten ez már a második eset volt – közölte az aradi határrendészet, amely csütörtök délben számolt be a szerdán reggel történtekről.

Mint írták, a Németországból román vendégmunkásokat szállító sofőr és két utasa nem rendelkezett a koronavírus elleni védettséget tanúsító Covid-igazolvánnyal (nem voltak beoltva és a betegségen való átesést sem bizonyították), és negatív tesztjük sem volt, ezért a december 10. óta érvényben lévő szabályok értelmében kötelező karanténba vonulniuk. Ezt akarták kijátszani a nagylaki országúti határátkelőhelyen úgy, hogy nem a számukra fenntartott sávon haladtak, hanem a forgalommal szemben, a kilépő oldalon akartak „besurranni”.

A határrendőrök lefülelték őket, és most a kötelező karantén mellett tiltott határátlépés kísérletének a vádjával bíróság elé állítják őket.

A rovatból ajánljuk:

Halálos áldozata is van a szapáryligeti tűznek
Az épületben egy hétfős család lakott, de nem mindenki tudott időben kimenekülni.
Megkötözték és kirabolták falustársukat, de elfogták őket
Két milovai férfit előzetes letartóztatásba, egy női társukat pedig hatósági felügyelet alá helyezték.
Tömegbaleset történt az aradi körgyűrűn, egy személyszállító kisbusz is érintett
Három gépkocsi karambolozott péntek este az A1-es autópálya aradi körgyűrűszakaszán, aminek nyomán kilenc személyt kellet kórházba szállítani.
A román–magyar határon lebukott legtöbb migráns munkavállalási engedéllyel jött Romániába
Az év első 11 hónapjában elfogott, Arad megyén keresztül az országot illegálisan elhagyni próbáló külföldiek többsége munkavállalás céljából érkezett.
Börtönben töltik az ünnepeket a robbantásos merényletben elhunyt üzletember feltételezett gyilkosai
A lányát gyanúsítják a terv kieszelésével. Két cinkosa is rács mögött marad.
Egy halottja és egy súlyos sérültje van a cserbenhagyásos gázolásnak
Ittasan ült volánhoz, elgázolt két személyt, majd cserbenhagyta áldozatait egy 21 éves ottlakai fiatalember vasárnap este.