Közkívánatra ismét műsorra tűzik a művészmoziban a Futni mentem című filmet

Jelenet a filmből | Képernyőmentés

Jelenet a filmből | Képernyőmentés

A múlt pénteki nagy siker nyomán február 26-án, szerdán ismét levetítik az aradi művészmoziban (Arta) a Futni mentem című romantikus vígjátékot.

Az elmúlt 25 év egyik legnézettebb magyar filmjét már több mint 700 ezren látták. Az alkotást Herendi Gábor rendezte, akinek a nevéhez olyan filmek fűződnek, mint például a Kontroll, a Valami Amerika-trilógia, a Toxikoma vagy a Kincsem.

A Filmtett Egyesület szervezésében a múlt pénteken Aradon is vetítették a Futni mentem című filmet, de olyan nagy volt az érdeklődés, hogy teltház előtt került vászonra, ráadásul sokan nem is fértek be a terembe.

Így a szervezők úgy döntöttek, hogy szerdán 19 órától újabb vetítést tartanak. A műsort a városi művelődési központ szervezi, ezért ingyenes, de a helyek száma korlátozott.

A film főszereplője egy anya (Udvaros Dorottya), aki férje halála után elhatározza, hogy teljesíti annak utolsó kívánságát, és lányaival (Lovas Rozi, Tenki Réka, Trill Beatrix) váltóban lefutja a maratont. Apró probléma, hogy egyikük sincs fizikálisan és mentálisan felkészülve a futásra. Az anya és lányai mellett ráadásul a rokonokat és barátokat is váratlanul éri a nők lehetetlennek tűnő vállalkozása…

 

A rovatból ajánljuk:

Műsorváltozások az Aradi Kamaraszínházban, több előadás időpontja is megváltozott
Újra műsorra tűzik Kézdi Imola önálló előadását is, a Shirley Valentine című monodrámát.
Sarusi Mihály kettős könyvbemutatója Aradon
A kisiratosi gyökerekkel rendelkező balatonalmádi íróval találkozhat a közönség kedden.
Koprodukciós Csehov-előadás készül a Békéscsabán az Aradi Kamaraszínház részvételével
A nagy orosz drámaíró két egyfelvonásosát, a Leánykérést és a Medvét ötvözik egy történetté.
Függöny fel! Kezdődik a kamaraszínház évada
A bérletárusítás kezdete március végére várható, de a bérleten kívüli előadások sorozata elindul.
A művészmoziban vetítik a Futni mentem című filmet
Az elmúlt 25 év egyik legnézettebb magyar filmjét már több mint 700 ezren látták. A vetítés ingyenes, de a helyek száma korlátozott.
Első magyarként rendezett a Moldovai Köztársaságban Tapasztó Ernő [AUDIO]
Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát adaptálta színpadra.