Az aradi Kölcsey Egyesület hagyományosan január 22-én, a Himnusz születésének és a Magyar Kultúra Napján adja át a Kölcsey-díjakat. A kitüntetés mindig az előző évre szól, tehát az idén január 22-én, szerdán a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében 18 órától esedékes ünnepség a 2013-es Kölcsey-díjak átadása lesz. Olyan személy részesülhet az elismerésben, aki sokat tett az aradi és az Arad környéki magyarságért, illetve a magyar kultúra ápolásáért. A díjazottak neveit a szervezők kérésére nem hozzuk nyilvánosságra.
Az idei lesz a 11. ünnepség. A Kölcsey-díj 2004 óta íródó történetében a következő személyek és szervezetek kapták meg az oklevelet és a vele járó bronz emlékplakettet (Dinnyés László budapesti képzőművész munkáját): id. Kosara Géza, aki a két világháború között is Kölcsey-tag volt, a Kaposvári Berzsenyi Társaság, Szűcs Sándor grafikus, Ujj János tanár, helytörténész, Brauch Magda nyelvész, dr. Huber Ildikó (Budapest), Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár, Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános, Puskel Péter újságíró, helytörténész, Ficzay Dénes néhai tanár (post mortem), Böszörményi Zoltán vállalkozó, a Khell Levente és Jolán tanítóházaspár, Éder Enikő színművész, Pávai Gyula (post mortem), a Kölcsey Egyesület néhai elnöke, Tokay György volt parlamenti képviselő és kisebbségi miniszter, Brittich Erzsébet képzőművész-költő.
A Magyar Kultúra Napi rendezvények ezzel nem érnek véget: december 25-én, szombaton 18 órától Ódry Mária festőművész, költő és restaurátor kiállítására várják az érdeklődőket a Klió-terembe.
Az első Kölcsey-díjast, id. Kosara Géza nyugdíjas aranyművest, aki az ős-Kölcsey Egyesületnek is tagja volt, Pataky Lehel Zsolt szólaltatta meg tavalyelőtt a Temesvári Rádióban. Itt meghallgatható a beszélgetés!
[ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Kosara Geza.mp3" url_ogg="" skin="regular" align="none"]
Kölcsey-díjak átadása és Ódry Mária-kiállítás a Magyar Kultúra Napja alkalmából [AUDIÓ]
A rovatból ajánljuk:
Abigéltől a Tüskevárig – Magyar klasszikusok az ünnepi időszakban a Dunán
A műsorkínálatban irodalmi adaptációk idézik fel a magyar filmgyártás aranykorát, maradandó élményt nyújtva a családoknak.
Tévében Magyarország Oscar-díjra esélyes filmje, a Semmelweis
A Duna TV december 29-én, vasárnap 22 órától tűzi műsorára az anyák megmentőjéről szóló alkotást.
Korlátozott számban aradiak is jelentkezhetnek Mága Zoltán újévi koncertjére
Az RMDSZ Arad megyei szervezete ezért egynapos utazást szervez Budapestre. December 9-ig várják az érdeklődőket.
Legendás magyar musical az Aradi Kamaraszínház műsorán
December 10-én láthatják a nézők A padlást, amelyben Presser Gábor szinte mindenki által ismert csodás zenéje csendül fel.
Folklór a bábszínházban
A Bekecs Táncszínház ad ünnepi műsort Aradon. A belépés ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött.
Művészeknek és művészetet pártolóknak is sokat adott a Kölcsey Galéria [AUDIO]
Az Kölcsey Egyesület újkori történetének egyik sikeres rendezvénysorozatát fogalja össze a minap bemutatott album.