László Sándor Attila lett Varsánd új alpolgármestere

László Sándor Attila, az új alpolgármester | Az RMDSZ által közreadott fotó

László Sándor Attila, az új alpolgármester | Az RMDSZ által közreadott fotó

Az új önkormányzati képviselőtestület megalakulásáig László Sándor Attila RMDSZ-es helyi tanácsos látja el az alpolgármesteri teendőket Varsánd (a köznyelvben: Fazekasvarsánd) községben. A tisztség Mircea-Daniel Bora eddigi alpolgármester váratlan halálával üresedett meg.

Mint köztudott, az alpolgármestereket nem közvetlenül, hanem a képviselőtestület választja meg tagjai közül, és megtarthatják szavazati jogukat is. A csütörtöki helyi tanácsülésen a hat nemzeti liberális párti (PNL) és három szociáldemokrata párti (PSD), illetve két RMDSZ-es képviselő döntése értelmében a magyar érdekvédelmi szervezet tagját, László Sándor Attilát választották meg – közölte az RMDSZ Arad megyei szervezete csütörtökön közleményében. Mandátuma október közepéig szól, amikor is megalakulnak a június 9-i helyhatósági választások eredményeként összeálló új képviselőtestületek. A magyar szervezetnek a következő négy évben is két tanácsosa lesz.

Az Aradtól harminc kilométerre északkeletre fekvő Varsándnak valamivel több mint 1900 lakosa van, akik közül legutóbb 399-en vallották magukat magyarnak, ami az ismert nemzetiségű lakosság majdnem 22 százaléka. „Nagy megtiszteltetés és egyben nagy felelősség is ez a tisztség számomra. Legjobb tudásom szerint fogok dolgozni a közigazgatásban, és képviselem a magyar közösséget” – idézte az RMDSZ közleménye az új alpolgármestert. László Sándor Attila 1976-ban született a közeli Újszentannán, magánvállalkozó, és 2020 óta lát el közfeladatokat is.

Az RMDSZ-nek Arad megyében jelenleg öt polgármestere és immár ugyancsak öt alpolgármestere van. Az idei helyhatósági választásokon sikerült megőrizni a polgármesterek számát, de az majd csak ősszel derül ki, hogy hány alpolgármestere lesz, ez a tisztség ugyanis a politikai tárgyalások eredményétől függ.

A rovatból ajánljuk:

Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán. Az új elöljáró szerint a sok választási kudarc után végre úgy érzik a helyi magyarok, hogy meglett az eredménye a szavazatuknak, és ez még nagyobb összefogásra sarkallhatja őket.
„Karácsony a reményünk forrása”
Pál József Csaba megyéspüspök karácsonyi üzenete.
A forradalom kitörésének 35. évfordulójára emlékezünk
December 21–23. között több helyszínen is megemlékeznek Aradon. Hétfőn Tóth Sándor kopjafájánál tartanak koszorúzást.
Konzuli fogadónapot tartanak februárban Aradon
Átvesznek egyszerűsített honosítási eljárásban kérelmezett dossziékat, beadhatók magyarútlevél-igénylések, a köldökzsinór-program igénylése, illetve egyéb bejelentések.