Arad, a Bánság, a Dél-Alföld és a Vajdaság hívei imádkoztak a békéért Máriaradnán [AUDIO]

A hívek megtöltötték a templomot | Fotók: Pataky Lehel Zsolt

A hívek megtöltötték a templomot | Fotók: Pataky Lehel Zsolt

A Magyarországért és a magyar nemzetért mondott fohászok mellett a békéért imádkoztak hívek ezrei kedd délelőtt a máriaradnai kegytemplomban, Magyarok Nagyasszonya ünnepén.

Böjte Csaba dévai ferences szerzetes, a szentmise főcelebránsa homíliájában azt mondta, hogy a legnagyobb győzelmet nem fegyverrel a kezünkben, hanem Krisztussal és a boldogságos Szűzanyával érhetjük el. A prédikáció meghallgatható alább:

 

Arad és Temes megye több településéről, továbbá a Dél-Alföldről és a Vajdaságból érkeztek zarándokok Magyarok Nagyasszonya ünnepén az ősi búcsújáróhelyre. Böjte Csaba felelevenítette: államalapító királyunk, Szent István önmagát, családját, koronáját és egész népét a Szűzanyának ajánlotta fel, ekként mindnyájan fogadalmi ajándékok vagyunk, a mi feladatunk pedig, hogy ezt a felajánlást megújítsuk.

Pataky Lehel Zsolt összeállítása a zarándoklatról Temesvári Rádió Magyar adása számára készült. Hallgassa meg:

 

A rovatból ajánljuk:

Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán. Az új elöljáró szerint a sok választási kudarc után végre úgy érzik a helyi magyarok, hogy meglett az eredménye a szavazatuknak, és ez még nagyobb összefogásra sarkallhatja őket.
„Karácsony a reményünk forrása”
Pál József Csaba megyéspüspök karácsonyi üzenete.
A forradalom kitörésének 35. évfordulójára emlékezünk
December 21–23. között több helyszínen is megemlékeznek Aradon. Hétfőn Tóth Sándor kopjafájánál tartanak koszorúzást.
Konzuli fogadónapot tartanak februárban Aradon
Átvesznek egyszerűsített honosítási eljárásban kérelmezett dossziékat, beadhatók magyarútlevél-igénylések, a köldökzsinór-program igénylése, illetve egyéb bejelentések.