Aradon is tüntettek az amnesztiatörvény és a Btk. módosítása ellen

A városháza előtti téren néhány százan fejezték ki tiltakozásukat ily módon a szociáldemokrata és liberális-demokrata kormánykoalíció szándéka ellen, amellyel a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva közkegyelmet biztosítana többek között a korrupciós ügyben elítélt politikusainak, főleg a kormányfői babérokra törő Liviu Dragnea pártelnöknek.

Bukarestben tízezren, Temesváron négy-ötezren vonultak utcára, de más nagyvárosokban is tüntettek az amnesztiatörvény tervezete és a büntető törvénykönyv módosítása ellen, ami szerint csak a 200 ezer lejnél nagyobb kárt meghaladó korrupciós eseteket, hűtlen kezeléseket nyilvánítanák bűncselekménynek.

A rovatból ajánljuk:

Módosulnak az Aradon áthaladó nemzetközi vonatok menetrendjei
Dolgoznak a magyarországi vasúti infrastruktúrán, ezért február 1-jén és 2-án korábban indulnak a járatok.
Májusban tartják a megismételt elnökválasztást
Figyelembe vették, hogy ne húsvétra vagy virágvasárnapra essen.
Pénteken jelentik be, mikortól érvényes az amerikai vízummentesség
A Visa Waiver program lehetővé teszi, hogy vízum nélkül utazhassunk az Egyesült Államokba üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra.
Hazaküldik a „büntit”: beüzemelték a közúti ellenőrző- és bírságolórendszert
Az e-SIGUR 300 traffipaxot és 500 térfigyelő kamerát integrál.
Külügy: január 8-ától újraindítják a javítási munkálatokat a Giurgiu-Rusze híd bolgár oldalán
A forgalom felváltva, egyetlen sávon fog zajlani a híd bulgáriai oldalán.
Hét hosszú hétvégéjük lesz idén a munkavállalóknak, az első már itt is van
A 17 hivatalos munkaszüneti nap közül idén négy esik szombatra vagy vasárnapra.