Három Arad megyei polgármestert vádolnak korrupcióval

Bírósági felügyelet alá helyezte három Arad megyei község volt és jelenlegi polgármesterét a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Temesvári Területi Igazgatósága. Az elöljárókat azzal vádolják, hogy csúszópénzt kértek és fogadtak el egy vállalkozótól, akinek a cége asztfaltozta az utcákat az adott településeken.

A hatóság szerdai közleménye szerint 2014 decemberében Aurel Mircea Radița, Sikula (Șicula) akkori polgármestere közel 5,2 millió lej értékű szerződést kötött egy vállalattal a községi utcák leaszfaltozására, 2015-ben pedig 2500 lejt kért és kapott a cégtulajdonostól (egyben a feljelentőtől) a szerződésben foglaltak „zavartalan teljesítése” és az időközben elvégzett munkák részleges kifizetése érdekében. Ugyanazt az üzletembert „fejte meg” az arad-hegyaljai Kovászi (Covăsînț) község elöljárója, Traian Gheorghe Balint is, aki a több mint 468 ezer lej értékű szerződésből 18 ezer lejt kért zsebbe, amiből tulajdonképpen háromezret meg is kapott tavaly június 12-én. Háromalmás (Almaș) polgármestere, Teodor Avram a szóban forgó vállalkozótól a munkálatok összértékének tíz százalékát, 31 ezer lejt számított fel „jutaléknak”, s ebből hétezret meg is kapott.

Az ügyészek átadták az ügyet az Aradi Bíróságnak azzal a javaslattal, hogy tartsa fenn a bírósági felügyeletet, továbbá Teodor Avramot és Traian Gheorghe Balintot (akiket újraválasztottak poglármesternek) függessze fel tisztségükből – írja a maszol.ro.

A rovatból ajánljuk:

A Magyar Kultúra Lovagja és Kölcsey-díjas lesz a pécskai Nagy István
Négy nap alatt két kitüntetést is átvehet a nyugalmazott fizikatanár, közéleti szereplő.
Január 18-án Pécskáról jelentkezik a Kossuth Rádió Országjáró című műsora
150 éve Pécskán született gróf Klebelsberg Kuno volt oktatási miniszter.
Az 1989-es forradalom áldozataira emlékeztek Aradon
Az 1989 decemberében kitört rendszerváltó forradalomra és annak aradi áldozataira emlékeznek a napokban. Az Arad Megyei Tanács nevében Péró Tamás helyezte el az emlékezés koszorúját.
Kocsik Imre: az alpolgármesteri tisztség elnyerése erőt adhat a magyar közösségnek [AUDIO]
Húsz év után sikerült ismét RMDSZ-es alpolgármestert állítani Pécskán, ami erőt adhat a jövőben a helyi magyar közösségnek.
„Karácsony a reményünk forrása”
Az alábbiakban Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök karácsonyi üzenetét közöljük.